"Harmóniában önmagammal, harmóniában a családommal" tréning-mentorprogram indul márciusban!
az InnergyCo Mental HealthTM megalapítója, okleveles mentálhigiénés szakember, rendszerdrámavezető és okleveles stíluskommunikátor. Egyéni és szervezeti szinten megvalósuló lelki egészségfejlesztéssel foglalkozok.
Hiszem, hogy a mentális egészségünkkel való foglalkozás érték és ápolása éppen olyan természetes része lehet az életünknek, mint a testi egészségünkről való gondoskodás. Célom, hogy ezt a szemléletet közelebb hozzam az emberekhez és hogy a lelki jóllét ne elvont fogalom legyen, hanem megélhető, mindennapi valóság.
Hiszem, hogy a rohanásban, a mai zajos világban is van időnk megállni, figyelni, meghallani a belső hangunkat, szeretettel fordulni önmagunk felé. Tudom, hogy a változás bennünk kezdődik. Ha kapcsolódunk a testünkkel, az érzéseinkkel, a gondolatainkkal és a lelkünkkel, elkezdjük élni önmagunkat és rátalálunk belső harmóniánkra. Ilyenkor az öröm természetesen árad és megváltozik minden kapcsolódásunk, a kapcsolataink minőségivé válnak és megtapasztalhatjuk az élet teljességét. Hiszem, hogy ez megváltoztatja a világot.
Hiszek abban, hogy amit teszek, azzal a változást szolgálom és hogy az öröm, a harmónia és a kiteljesedés mindannyiunk számára elérhető apró, tudatos lépéseken át. Mindenkinek a saját, egyedi útján, hiszen Csíkszentmihályi Mihály szavaival élve:
"Az örömteli élet mindig egyedi alkotás, és nem lehet recept alapján megvalósítani."
„A legnemesebb művészet másokat boldoggá tenni.” (Phineas Taylor Barnum)
Több mint 10 éve foglalkozom azzal, hogyan találhatjuk meg újra az örömöt és a belső harmóniát az életünkben. Jártam a saját utamat: betegség, kiégés, életem értelmének keresése, és végül gyógyulás és újrakezdés.
Okleveles mentálhigiénés szakemberként (közösség- és kapcsolatépítő szakirány), okleveles stíluskommunikátorként és rendszerdráma vezetőként segítek klienseimnek. Eredeti végzettségem alapján közgazdász és középiskolai matematika tanár vagyok. A projektvezetői, üzleti elemzői, szakértői pályát cseréltem a lelki egészségfejlesztő hivatásra.
A második gyermekem, a kislányom születése után négy hónappal, 2008 novemberében, pontosan egy nappal a 32. születésnapom után alig tudtam kiszállni az ágyból, szinte minden ízületem fájt. Hamarosan megszületett a diagnózis is: reumatoid arthritis, sokízületi gyulladás. Küzdelem, fájdalom, kívül mosolyog, belül szenvedés lett az életem. Csalódásként, szégyenként éltem át a betegséget. Nem fért bele az általam elképzelt tökéletes anya, feleség, nő, egy tökéletes élet képébe.
Az első sokk után eldöntöttem, hogy meggyógyulok.
Egy nehéz út következett, tele félelemmel, buktatóval, fájdalmas felismeréssel. Elkezdtek leomlani a falak, elkezdtem szembenézi a félelmeimmel és lassan meglátni, elfogadni önmagam. És a legfontosabb: megbocsátani önmagamnak, hogy beteg lettem és megtanultam felelősséget vállalni önmagamért, az életemért. Többé nem a kifogásokat kerestem, hanem a megoldásokat.
Meggyógyultam és megláttam azt, hogy máshogy is lehet élni. Bármikor változtathatok, megvan bennem a lehetőség, a képesség, az erő.
A gyógyulás után is értek kihívások, buktatók: munka és a család összehangolása, útkeresés, hivatásváltás, kiégés.
Észre kellett vennem, hogy a hosszú évek önismereti munkája ellenére mégis hiányzott a lendület, az igazi öröm az életemből. A múltra figyeltem, a gyógyulásra. Megláttam, hogy az elakadásaimmal együtt a vágyaim is lefagytak. A múlt fájdalmainak feldolgozása elengedhetetlen, de ott nincs vége a folyamatnak.
Eldöntöttem, hogy felvállalom azt, aki vagyok és beleteszem önmagamat a saját életembe, a vágyaimat célokká formálom és elkezdem lépésről lépésre megvalósítani őket. Nem volt könnyű, alapvető szemléletváltás kellett hozzá. Sokat tanultam, dolgoztam, tapasztaltam. Rendszerdráma vezetővé, life coach-csá, önismereti trénerré, okleveles stíluskommunikátorrá és végül okleveles mentálhigiénés szakemberré váltam.
Megtapasztaltam: a legfontosabb, hogy meghalljuk a saját belső hangunkat, önmagunkkal őszintén, szívből kapcsolódjunk és merjük úgy alakítani az életünket, hogy az öröm és a szívünkkel, lelkünkkel való mély kapcsolódás a mindennapjaink része legyen. A múlt rendezésének és a vágyaink megélésének egyetlen célja van, hogy örömmel, kiteljesedve, lelkileg egészségesen éljük.
Szívet melengető érzés leírni, hogy ma már az a hivatásom, hogy hozzásegítsem az embereket ahhoz, hogy boldogok legyenek.
Másokat segíteni, hozzásegíteni ahhoz, hogy boldogok legyenek nem csak hivatás, hanem művészet is.
És ha már művészet, akkor olvasd el egy korábbi cikkemet: Gaudi üzenete (a jövő stíluskommunikátorának)
Szeretettel,
Heni
„Minden találkozás után azt éreztem, hogy megtudtam valamit Önmagamról, amivel közelebb kerültem ahhoz, hogy tudatos emberként éljek, ne csak sodródjak, és hogy feloldjam a bennem lévő feszültségforrásokat.
A családállítás és a modellezésen sokat segített a szüleimmel, és az emberekkel való viszonyom rendezésében. A felszabadultság és a megnyugvás minden találkozó után érezhető volt, mély béke volt bennem.
Most úgy érzem rengeteg mindent megtudtam magamról ahhoz, hogy most már segítség nélkül is tudjam rendezni a dolgaimat, ami azt hiszem az igazi segítő védjegye, aki nem "magára szoktat", hanem megtanít, hogyan boldogulj egyedül. Hálás vagyok, köszönöm még egyszer a sok segítséget!”
Angelika, 27 éves
„Henivel akkor kezdtünk együtt dolgozni, amikor anyagi, lelki, egészségügyi krízishelyzetek váltakoztak jó ideje az életemben. Egyikből sodródtam a másikba. Nem tudtam, miért nem lépek ki belőle. Ma már tudom. Ki is léptem mindből - Vele!
Sok mindent segített megérteni, és ami bennem változott, az mind-mind megváltoztatta az életemet is.
Heni hiteles. Amin keresztülment, ahogyan végigment egy úton, és ahová eljutott, az példaértékű számomra. Nagyon bízom benne. Tudása sokrétű, komplex. Folytonosan képzi magát. De mindezek eltörpülnek rátermettsége mellett, amit mindig megtapasztalhattam. Hihetetlenül érzékenyen, tapintatosan, megnyugtatóan segített hozzá ahhoz, hogy MAGAM jöjjek rá mindarra, ami számomra segítség lehet. A változásokat nem sürgette. Mindig annyi történt, amennyit én elbírtam lelkileg. Viszont három év alatt bennem és velem annyi pozitív változás történt a segítségével, amiért nem győzök hálás lenni neki. Persze, tudom, hogy nem elég ő mindehhez, mert nekünk kell nagyon akarnunk, és akkor ő csodákra képes.”
Margó, 48 éves
„Megnyerően magabiztos tudással, értő figyelemmel vezette Heni a beszélgetéseinket. Nagy bizalommal voltam iránta, mert teljes elfogadással volt minden félelmem, elakadásom irányában. Egyes kérdéseire, mondataira még hónapokkal a találkozásunk után is emlékszem, mélyen belém ívódtak. Sokszor eszembe jutnak a beszélgetéseink során előbukkanó szimbólumok értelmezései, ennek köszönhetően jó néhány dolgot el tudtam engedni és/vagy megengedni magamnak.” Zsuzsa, 58 éves
LÁSS RÁ | DÖNTS
ÉS ÉLJ SZÍVBŐL
Láss rá a működésedre, elakadásaidra, félelmeidre, vágyaidra, erőforrásaidra, lehetőségeidre, önmagadra.
Ezután vagy képes dönteni, választani egy másik utat, egy másik lehetőséget, ami afelé vezet téged, hogy egy teljesebb, boldogabb, szívből megélt élet élj.
Egyszerűen csak indulj el ezen az úton. A boldogság és a lelki egészség nem valami távoli cél, hanem a tudatosságod, döntéseid és mindennapi szokásaid eredménye.
FOGLALJ IDŐPONTOT EGY 30 PERCES INGYENES BESZÉLGETÉSRE
Gyere el egy ingyenes 30 perces online beszélgetésre, ahol ráláthatsz arra, hogy milyen állapotban van jelenleg a lelki egészséged,
milyen erőforrásaid vannak, amelyek azonnal segíthetnek neked és választ kaphatsz arra, hogy milyen irányba lenne érdemes elindulnod, milyen eszközök, módszerek lennének számodra a leghatékonyabbak.
A beszélgetés során lehetőségünk lesz megismerni egymást, válaszolhatok a kérdéseidre, eldöntheted, hogy megadhatom-e azt a támogatást, amire leginkább szükséged van és meglátjuk, hogy működik-e köztük a közös munkához elengedhetetlen összhang.